Méretezés.
Az íjra kerülő ín mennyisége meghatározza az íj lőtulajdonságait ( elsősorban az íj erősségét). Karpowicz azt írja, hogy az íjra kerülő ín és ragasztó mennyisége az íj összsúlyának mintegy harmadát teszi ki. Ezen harmadon belül pedig az ín és az enyv súlya 50-50%. Ha tehát például van egy 360 gramm súlyú, inazáshoz előkészített magunk, akkor a felkerülő ínmennyiség 90 gramm és ez a mennyiség az inazás során kb hasonló mennyiségű enyvvel kerül fel az íjra.
Ezeket az értékeket Karpowicz a török típusú íjakhoz adta. Természetesen egy magyar íjon ez az arány változhat valamennyire (teljesen be van inazva a markolat, vagy csonttal van burkolva, rajta van-e már a csont – szaru, agancs- a szarvakon) de érdekes módon nem annyira kirívó értékkel. A fenti példából kiindulva, egy – a már előzőekben leírtak szerint kialakított maggal, tehát kb. 4-5mm vastag szaru és az ennek megfelelő 3-4 mm famaggal kialakított – magyar íj a 90 gramm súlyú ínnal kb. 65-75# erősségű lesz, esetleg valamivel erősebb. 80 gramm ínnal ez az érték – nagyon saccolva – kb. 55-65# közötti lesz. Kevesebb ínnal ne számoljunk, különösen ne első íjnál, hiszen az erősségen túl az ínvastagság az íjnak a megfelelő hajlásbiztonságot is nyújtja (Ne feledjük a semleges zónát, amelybe a famag túlnyomó részének lennie kell ahhoz, hogy ne törjön, vagy váljon le a szaruról. Ha az inazás vagy a szaru – vagy mindkettő – túl vékony, akkor a famag ebből a semleges zónából nagyon kiesik és előbb-utóbb törik vagy a ragasztása leválik).
A már megszáradt ín a hajlós része
ken kb. 2-2,5 mm vastagságú. Egyéb részeken ez az érték más, a markolatnál például vastagabb, a szarvaknál vékonyabb.
Rétegek
Az ínrétegek száma 2 vagy három lehet. Pontosabban lehet több is de ez a rétegszétválás lehetőségét növeli, érdemben pedig nem ad többet az íjnak. A törökök régen általában két rétegben vitték fel a szükséges ín mennyiséget, ez dokumentálva van, sajnos magyar íjakról ilyen adat nem áll rendelkezésünkre. A megmaradt íjakon pedig már nem lehet pontosan kivenni a rétegek számát, valószínűsíteni lehet ezeknél is a 2-3 réteget. Az íjkészítő kollégák általában 3 rétegben viszik fel az inazást, én szeretem 2 rét
egben megoldani, ezzel is csökkentve a rétegszétválás esélyét. Pontosabban fogalmazva én is 3 alkalommal inazok, de az első alkalommal csak az íj széleire, oldalára viszem fel az inazást, illetve a szarus oldalon az ínvonalra. Ez az a réteg, aminek a száradása után az íj alakját, pontosabban a szélek vonalát még lehet alakítani, illetve ez ad egyfajta keretet az 
íjra kerülő további két rétegnek.
Miután ez a réteg megszáradt (kb. 5 nap) lecsiszolom, kialakítom a szélek végleges formáját illetve az íj alakját. Ha esetleg valahol még hiányzik ín, akkor azt még pótlom és megvárom, hogy az is megszáradjon
Ezután következik a tulajdonképpeni első réteg felvitele. Egyszerre kb 35-40 gramm inat viszek fel ilyenkor az íjra, a második rétegnél pedig kb 30 grammot. (A szélekhez kb 15-20 gramm kell). A száradási idő változó, mivel télen szoktam inazni, ezért a száradás jóval lassabb mint nyáron, ami a jó inazás elengedhetetlen feltétele. Ne inazzunk nyáron, csak ha nagyon muszáj és csak akkor, ha van valami hűvösebb helyiségünk (pl. pince) a száradáshoz. Egyébként az íj túl gyorsan fog száradni, az inazásban repedések keletkezhetnek, az általános minősége az egész munkának rosszabb, mintha télen csinálnánk. Tehát nyáron lövünk meg tillerezünk, télen pedig inazunk és forralt borozunk!
Az inazásnál az úgynevezett török módszert szoktam alkalmazni. A szükséges inat kimérem, karonként csoportosítom, majd ezeket is addig 
csoportosítom (tovább felezem) amíg addig a mennyiségig jutok el, amit egyszerre fogok felvinni. Ezeket az adagokat is úgy rendezem, hogy a szálakat kb. 5-6 cm-rel elcsúsztatom egymás mellett, vagyis az egyik szál az fent lesz hosszabb 5 cm-rel, a mellette lévő pedig alul. Így még 10 cm-rel meg lehet növelni az ínhosszúságot, valamint a végek jobban elvékonyodnak és így jobban ráültethető a következő adag. Miután így elrendeztem az összes felkerülő ín-adagot, összegumizom őket, majd ügyelve arra, hogy ne keveredjenek jól beáztatom meleg vízben.
A vízbe pár csepp mosogatószert is szoktam tenni, az sem baj, ha habzik egy kicsit. Legalább egy órát áztatom benne az inat, teljesen felpuhulnak, illetve ha volt rajtuk még esetlegesen valami zsiradék, az is leázik, lemosódik róluk.
Közben melegszik az enyv, (kb. 25%-os), amivel a magot is jól átkenem még mielőtt az inazáshoz kezdenék. Az íjkarokat reflexelem, azaz egymáshoz húzom őket (finoman, nem kell túlzásba esni). Az enyvnek olyan melegnek kell lennie, hogy a kezünk még 
kényelmesen elviselje. Ha ennél melegebb, akkor nem tudunk vele dolgozni, illetve az ín is összerántja magát és használhatatlanná válik (megfő gyakorlatilag). Miután az enyv felmelegedett, igyekezzünk melegen is tar
tani, pl. az enyves edényt meleg-vizes fazékba állítjuk. Így szinte az inazás végéig melegen marad, nem kell arra pazarolnunk az ín gélesedési idejét, hogy újra kelljen melegíteni a ragasztót.
A törökök szoktat így inazni, ahogy a mellékelt fotó is mutatja. Bő folyó, meleg vízben kiáztatom a felrakandó ínköteget, hagyom, hogy a víz rendezze sorba a szálakat. Ezután jól kinyomom a vizet belőle, majd mehet a ragasztóba. A koreaiak nem mártják közvetlenül a ragasztóba az ínköteget, hanem
egy ecset-szerűséggel viszik fel rá a megfelelő mennyiségű ragasztót, szerintem ezzel a módszerrel jobban át lehet áztatnia az ínköteget, ugyanis valójában az a lényeg, hogy az ínköteget a ragasztó teljesen átjárja, ne maradjanak olyan részek benne, ahol csak vizes az ín és nem enyves. Miután a ragasztót az ínköteg felvette
, a fölösleget kinyomom belőle (nem túl erősen), majd mehet is fel az íjra. Az íjra ne egyszerre tegyük fel, hanem először csak az egyik végét, majd az íjra fokozatosan engedve, a másik kezünkkel azonnal le is nyomva és a levegőt a lehető legjobban kiszorítva belőle haladjunk az ínköteg másik végével. A kezünk legyen nedves, hogy ne ragadjon rá az enyv, hanem tudjuk simítani az ínat. A legfontosabb, hogy levegő ne maradjon az ínkötegben, mert ez gyengíti az inazást, azokon a részeken sokkal valószínűbb a szétválás, ügyeljünk rá! Szépen haladjunk, amíg az adott karral nem végzünk, majd ugyanezzel a módszerrel következhet a másik kar is. Közben az esetlegesen rosszul álló ínszálakat nedves fésűvel elrendezhet
jük, utána jól simítsuk le az ínköteget. Ha kész mindkét kar, az egészet át szoktam kenni meleg enyvvel, majd azonnal megy le az íj a hideg-hűvös pincébe, meghosszabbítandó a gélesedési-száradási időt. Am
i ez után jön, az már nem a török módszer. Miután annyira megszáradt, hogy az enyv már nem ragad, de még viszonylag puha egy kb. 250 cm hosszú, gumis vászonszalaggal (gatyagumi, de a szokásosnál szélesebb, kb. 4 cm-es) az egész íjat körbetekerem, ügyelve az azonos feszítő erőre, majd ellentétes feszítéssel mégegyszer körbetekerem (összesen két réteg gumi). Az így bepólyált íjat félrerakom hűvös helyre száradni. Másnap letekerem róla, ellenőrzöm az inazást, majd ismét visszatekerem rá és hagyom így megszáradni az inazást. A gumi tökéletesen összetömöríti az inazást, nincs rés, repedés rajta.
A száradással általában egy hetet szoktam várni, majd megy rá a második (végső) réteg inazás. Itt figyelni kell rá, hogy a teljes hajlós karon végigérjen az ínköteg, ne legyen toldás, ne hogy a későbbi használ
at során itt váljon szét az inazás. Ezt is az előzőekben leírtak szerint gumizom és félreteszem száradni. A gumiszalagot rajta lehet hagyni teljesen a száradás végéig, régebben féltem tőle, hogy az inazás esetleg berohad alatta, ha sokáig rajta hagyom, de soha nem tapasztaltam ilyet. Nagyon tömör és jó minőségű inazást lehet így felvinni az íjra, bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki.
Íme a végeredmény:
Views: 1112
