Az íjkészítés során a türelmet leginkább igénybe vevő folyamathoz érkeztünk, ez pedig az íj száradása. A megfelelő száradási időről eltérőek a vélemények, általánosságban elfogadott, hogy a tökéletes száradáshoz legalább hat hónap kell, de külföldi fórumokon olvastam olyan török íjas mesterről is, aki két évig szárítja az igazán jónak szánt íjait. Valószínűnek tartom, hogy az ilyen hosszú szaradási idő az igazán teljesítményre kihegyezett (távlövésre készült) íjaknál a legfontosabb, azoknál, amelyeknél nincs „tartalék anyag” az igénybevétel elviselésére, minden anyagból (ín, szaru, fa, ragasztó) a lehető legkevesebb kerül felhasználásra, tehát azoknak a lehető legtökéletesebben kell „összérniük” az extrém igénybevétel elviseléséhez. Viszont az első íjaknál a tanulási folyamathoz, a tapasztalatszerzéshez nem igazán az a célravezető, ha várunk két évet, különösen nem akkor, ha valami probléma adódik, az íj törik, valami leválik a tiller során és kezdhetjük előlről a munkát (és közben már arra sem emlékszünk, hogy mit csináltunk az elején, mi volt a jó, mi a rossz. stb.) Ez nagyon el tudja venni a kedvet az egész íjépítéstől, ezért nem is igazán javaslom. Az első íjnál tökéletesen elég ha az utólsó inazást követő negyedik hét után elkezdjük az íjnak a „betörését”. Erre az időre az inazás annyira megszáradt, hogy az íj tökéletesen tud funkcionálni, teljesítménye észrevehetően nem lesz kisebb annál, mintha 6 hónapig száradna. Aztán később, ha életünk távlövő íját építjük, egy kicsit több ideig szárítjuk majd……
A fenti képeken magyar és török íj látható száradás közben. Ahogy az ín száradt az íjakon, a szarvakat minden nap egy kicsit közelebb húztam egymáshoz, egészen addig, amíg összeértek. Első íjaknál szintén nem szükséges ennyire összehúzni őket, bőven elég ha a két szarv között 15-20 cm távolság marad. Ez is elég ahhoz, hogy az íj megőrizze rugalmasságát, „alakállóságát” és ne legyen húrkövető, viszont nagyban megkönnyíti az íj kibontását majd az íj életre keltése során. A száradást kövessük figyelemmel, a tekeredés legkisebb jelére is reagálni kell ( a száradó íjat le kell stabilan szorítani, a megfelelő magasságban alátámasztani és így rögzíteni legalább 1-2 hétig, amikorra is az íj „beáll” a megfelelő alakra). Hála az égnek nagyon ritkán, de azért vannak nagyon extrém esetek is, amikor nem sikerül megállítani a tekeredési folyamatot és az íj menthetetlenül eltekeredik a száradás során, nem segít rajta semmilyen utólagos formázás, alakítás, melegítés sem. Nagyon frusztráló a dolog, remélhetőleg bennünket elkerül. Aki íjat épít, az előbb-utóbb találkozni fog ezzel a tekeredési problémával, tehát jó ha a szemünket a száradó íjon tartjuk, és a tekeredést azonnal korrigáljuk. A neves amerikai íjkészítő, James Parker ki is talált a tekeredés-mentes szárításhoz egy állványt, jó megoldásnak tűnik, megosztom itt is.
Views: 257