A számunkra legkedvesebb íjtípus mostanában reneszánszát éli nemcsak nálunk, hanem a külföldi íjkészítő fórumokon is. Az ATARNET is sokáig szinte csak török íjakkal volt teli, de manapság egyre többen kezdenek magyar íj építésébe. Talán nem véletlenül, hiszen jó méretezéssel és megfelelő markolatszög kialakítással a típus nagyon látványos és tetszetős, nemcsak ajzott és feszített állapotban de ajzatlanul is.
Sajnos, jó minőségű leletek, ép múzeumi példányok nem állnak olyan számban rendelkezésünkre, mint a török íjak esetében. Amennyire én tudom, mind a mai napig mindössze kettő olyan lelet került elő, amely viszonylag épségben fennmaradt (Észak-Kaukázusi Moschevaya Balka).
A magyarországi leleteknél a szaru, ín, a fa részek mind elporladtak, az íjak valószínű alakjára utaló egyedül megmaradt rész a csontborítás a markolaton és a szarvakon. Mivel az sem volt egyértelmű, hogy a sírokba felajzva, vagy ajzatlanul tették-e az íjakat, illetve szándékosan rongált fegyvereket temettek-e el az elhunytakkal ezért nehéz (volt) megállapítani az íjak eredeti alakját. A fenti képek viszont nagyon jó támpontot adtak ehhez, és sok mindent egyértelműsítettek az alakra, anyagokra illetva technológiára vonatkozóan.
A jelenleg viszonylag széles körben támogatott és – legalábbis hazai viszonyok között – elfogadott, a IX-XI. századi magyar íjat jól behatároló írást Bencsik Péter állította össze, részletesen megadva számokban, anyagban a magyar íj paramétereit.
A IX-XI. századi magyar íj
Hatékonyságát és teljesítményét tekintve a magyar típus elmarad a töröktől, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen felépítése más. Megfelelő anyagválasztással, jó méretezéssel és precíz kivitelezéssel azonban még így is kora élvonalába tartozott és tartozik mind a mai napig. És magyar, legyünk rá büszkék!
Visits: 1440