Szerző: BajanBow

A hagyományos íjak szinte legfontosabb és kétségkívül nélkülözhetetlen eleme a jó ragasztó,  ami ebben az esetben enyvet jelent. Régen és ma is a természetes ragasztók csúcsát  elsősorban a halhólyag enyv jelenti-jelentette. Ez tükröződik az árában is. Ezt az enyvet a tok-félék hólyagjából nyerik és mivel az állomány jelentősen leredukálódott (mind létszámban, mind előfordulási hely szempontjából), az eny drága. Nagyon drága. Aki horgászik az próbálkozhat a halzsákmány alkatrészeinek a gyűjtögetésével, a pontyfélék és a ragadozók hólyagja is nagyszerű alapanyag, minőségre nem sokkal marad el a tokfélékétől, csak sok legyen belőle…

    Jó alternatíva a megfelelő minőségű és tisztaságú (itt elsősorban zsírmentes jelentése van a tisztaságnak) bőrenyv. Itt két fajta is  számításba jöhet, a bőrenyv és a nyúlenyv (aminek az alapanyaga szintén és elsősorban bőr….) Nagy különbség nincs a kettő között, a nyúlenyv talán lassabban gélesedik és valamivel rugalmasabbra szilárdul, továbbá én azt tapasztaltam, hogy átlátszóbbra is. Kötőerő szempontjából a bőrenyv szilárdabb, a színe pedig valamivel sötétebb és nem annyira átlátszó. Én általában a farészek és a szaru ragasztásához bőrenyvet használok, az inazáshoz pedig nyúlenyvet, amihez még keverek egy kis ínenyvet is. A túl rövid, gubancos, cafrangos ínmaradékokból ugyanis kiváló ragasztót nyerhetünk a megfelelően alacsony (kb. 65-85 C fokos) és hosszantartó főzés után. Ebből is csak sok legyen…..

     Tehát ragasztás. A farészek ragasztásához a 35-40%-os sűrűségű enyv megfelelő. Előtte a ragasztandó felületeket érdesítem és 3-4%-os, forró enyvvel néhányszor beeresztem úgy, hogy mindig megvárom, hogy az előző réteg megszáradjon. Ezután forró és sűrűbb enyvvel kenem a ragasztandó részeket és egyből össze is nyomom. Annál jobb, minél erősebb a nyomás, de azért arra ügyelni kell, hogy ne nyomjuk ki az összes ragasztót a felületek közül….

 A szarv hossza kb 25 cm, a csapolás kb 9 cm (magyar íjnál). Ezeknél az íjaknál a szarvakat ragasztással készítettem, a csapolást fűrészzel és ráspollyal alakítottam ki. A kar síkjainak merőlegességét ellenőriztem, majd fűrésszel kialakítottam a csapolást és következhetett a szarvak beragasztása.

A ragasztáskor a magot sík felületre helyeztem, leszorítottam. A szarvak behelyezése után a csapolásnál is leszorítottam és a szarv végeit a megfelelő magasságban alátámasztottam, nehogy ferdén rögzüljenek. Miután a szarv megszáradt, beragasztom a markolat-rátétet is a helyére.

A száradással és a szorítók levételével jó időben (melegben) egy-két napot várok, aztán lehet folytatni a munkát, de a ragasztott felületeket még nem lehet terhelésnek kitenni.

Views: 604

      A legáltalánosabban használt fa az íjépítők körében a kőris, néhányan még használjuk a juhart is. A juhart nem mindenki szereti, mivel hullámos a gyűrűje és nem lehet évgyűrűre szedni. Én szeretem, szerintem könnyebb, mint a kőris, vagyis lehet az egész íjat (karok, szarvak, markolat) ebből építeni, nem kell a szarvaknak külön anyagot nézni. Sok hátrányát a hullámosságnak még nem tapasztaltam, ettől nem lett törésre-szétválásra hajlamosabb a mag. Arról is folyik az agyalgás, hogy a kőris esetében az álló vagy a fekvő évgyűrűs anyag jobb-e. Csináltam már mind a két megoldással íjat (törtem is már sajnos…), nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy csak ez vagy az a megoldás jó. Kőris esetében az biztos, hogy jó és kívánatos, hogy a gyűrűk ne fussanak ki a karon (párhuzamosak legyenek), mivel az ilyen részeknél a fa hajlamos a törésre.

Szintén fontos, hogy a magban ne legyen görcs vagy bármilyen elváltozás, ami gyengítheti az anyagot (ez különösen a hajlós részekre fokozottan érvényes).

Az íj méretei:     A IX-XI. századi magyar íj

Magyar íj esetében általánosan elfogadott, hogy az íj hossza nem haladja meg a 150 cm-t, a szélessége a 4 cm-t. A szarvak hossza max. 25-27 cm. Kis matekkal kiderül, hogy a karok hossza a markolattal együtt kb 90-100 cm. A 150 cm-es magyar íjak már akár 32″ húzáshosszt is kiadnak, a 140 cm körülieket kb. 29-30″-ra lehet biztonsággal húzni.

A tervezés során fontos a jó markolat-, és szarvszög megválasztása. Minél kisebb a markolatszög, annál nagyobb a szarvszög. Ha ezt rosszul választjuk meg a tervezés során, gondunk lehet az íj ajzásmagasságával vagy pedig az ideg fog állandóan beleverni lövéskor a szarvba. Egyik sem jó. Az sem szép látvány, és a magyar íj esetében szerintem nem is stílusos ha a szarvtő és az ideg közötti távolság túl nagy (ilyenkor nem elég nagy a szarvszög), bár ettől még az íj tökéletesen működik. Általánosságban elmondható, hogy egy 140 fok körüli markolatszöghöz kb. 42-45 fokos szarvszöget alkalmazva jó eredményt kapunk.

Ennek az íjnak a famagja kőris, a kiinduló léc méretei 1x4x90 cm. Középen gőzöltem, majd formán meghajlítottam. A markolatszög kb . 140 fok – biztonsági méret, mindenféle túlzástól mentes.

Gyakran előfordul, hogy a hajlítás során néhány szál a húzódó oldalon felválik. Általában akkor fordul elő, ha a gőzölés csak rövid ideig tartott vagy a léc túl vastag és nem tudta jól átjárni a gőz. Ha csak felszíni szálakról van szó, akkor forró enyvvel (kb. 15%-os) be kell itatni őket, leszorítani és hagyni megszáradni, sok jelentősége nincs. Sokkal nagyobb gond, ha a hajlítás során a mag elvetemedik, ferdül vagy tekeredik. Ilyenkor meg lehet próbálni száraz hővel, formára ismételten leszorítva felmelegíteni, majd hagyni kihűlni. Az esetek döntő többségében a kívánt változás elérése csak hő, nyomás és idő kérdése. Fontos, hogy már az elején se engedjünk a pontosságból, törekedjünk a precíz munkavégzésre, amit a végén meghálál az íj.

Views: 3374

          A számunkra legkedvesebb íjtípus mostanában reneszánszát éli nemcsak nálunk, hanem a külföldi íjkészítő fórumokon is. Az ATARNET is sokáig szinte csak török íjakkal volt teli, de manapság egyre többen kezdenek magyar íj építésébe. Talán nem véletlenül, hiszen jó méretezéssel és megfelelő markolatszög kialakítással a típus nagyon látványos és tetszetős, nemcsak ajzott és feszített állapotban de ajzatlanul is.

Sajnos, jó minőségű leletek, ép múzeumi példányok nem állnak olyan számban rendelkezésünkre, mint a török íjak esetében. Amennyire én tudom, mind a mai napig mindössze kettő olyan lelet került elő, amely viszonylag épségben fennmaradt (Észak-Kaukázusi Moschevaya Balka).

A magyarországi leleteknél a szaru, ín, a fa részek mind elporladtak, az íjak valószínű alakjára utaló egyedül megmaradt rész a csontborítás a markolaton és a szarvakon. Mivel az sem volt egyértelmű, hogy a sírokba felajzva, vagy ajzatlanul tették-e az íjakat, illetve szándékosan rongált fegyvereket temettek-e el az elhunytakkal ezért nehéz (volt) megállapítani az íjak eredeti alakját. A fenti képek viszont nagyon jó támpontot adtak ehhez, és sok mindent egyértelműsítettek az alakra, anyagokra illetva technológiára vonatkozóan.

A jelenleg viszonylag széles körben támogatott és – legalábbis hazai viszonyok között – elfogadott, a IX-XI. századi magyar íjat jól behatároló írást Bencsik Péter állította össze, részletesen megadva számokban, anyagban a magyar íj paramétereit.

A IX-XI. századi magyar íj

Hatékonyságát és teljesítményét tekintve a magyar típus elmarad a töröktől, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen felépítése más. Megfelelő anyagválasztással, jó méretezéssel és precíz kivitelezéssel azonban még így is kora élvonalába tartozott és tartozik mind a mai napig. És magyar, legyünk rá büszkék!

Views: 1541