Kategória: Íjépítés – Composite bow building

A kompozit íj működése szempontjából a legfontosabb alkotórészhez értünk, ez pedig az ín. E nélkül nem létezne kompozit íj, legalábbis nem olyan tulajdonságokkal rendelkezne, mint ezzel a meglehetősen érdekes anyaggal. Ez feszíti elő az íjat, ettől válik az íj „élő”-vé, ez adja és őrzi meg az erejét, gyakorlatilag ettől az ami, ezért létfontosságú a megfelelő mennyiségben, és jó technikával felhordott inazás kialakítása.

Többféle állattól származó inat használtam már íj építéséhez, nagy általánosságban azt tudom elmondani, hogyha a kellő hosszúságot kiadja akkor szinte mindegyik jó. Próbáltam már marha ínt, kicsit zsírosabb, mint pl. a szarvas vagy ló ín, viszont a  szétszedése ennek a legkönnyebb a három közül. Érdekes, hogy – annak ellenére, hogy „ő” a legtermetesebb jószág – a legrövidebb inat ez az állat produkálja.

A szarvas ín tökéletes anyag, a termetes bikák elég hosszút is produkálnak, viszont – mivel a vadászati idény behatárolt – meglehetősen bonyolult lehet a beszerzése. A vadászok sem szívesen cipelik le a levágott lábakat, jóval egyszerűbb azokat a rókák étvágyára bízni…

Marad a ló ín. Szerencsére a helyi vágóhíd rendszeresen vág lovakat, tehát a beszerzése nem probléma, nincs idényhez kötve. A hossza ennek a legnagyobb az előzőekhez képest, az inak kiadósak, a szétszedése kb. annyira macera, mint a szarvasé. A lehető legjobban meg kell tisztítani a zsírtól és hártyáktól – elég vacakolós munka, minden csúszik-mászik – majd fellógatom száradni. Levegős, száraz helyen egy hét alatt kiszárad annyira, hogy el lehet kezdeni a szétszedés fáradságos munkáját. Több évig is eláll, természetesen a rágcsálóktól óvni kell.

     Az ín szétbontását a puhítással kezdjük. Ehhez egy – lehetőleg lekerekített szélű – kalapácsot és üllőt használjunk. Youtube-n és egyéb külföldi íjkészítő oldalakon lehet látni, ahogy fakalapáccsal, kerek kaviccsal, kővel puhítják az inat, mondván, hogy ez a megfelelő technika. Baromság. Amire figyelni kell az az, hogy ne lapítsuk az inat, hanem folyamatosan forgassuk a puhítás (kalapálás) során. Az is fontos, hogy a kalapács széle kerek legyen, nehogy szétvágja az ínszálakat. Amikor már eléggé felpuhult és hajlékony lett, hozzákezdhetünk a szétszedéshez. Ezt az adott ín közepén kezdjük, onnan haladjunk a végek felé. A cél az, hogy az ín a ragasztót jól felvegye, és nem az, hogy hajszál-vékonyságúra szedjük az inat. Egy-másfél milliméter vastagságú ínszálak már jól felveszik a ragasztót, nem szükséges jobban szétszedni. A munka során a kinyert ínszálakat hosszúság szerint szortírozzuk, a nagyon gubancos részeket kivéve őrizzük meg a rövid szálakat is – az inazás során rövid és hosszú szálakra egyaránt szükség lesz. A sok gubancos-cafrangos índarabból jó minőségű ragasztót készíthetünk, ha van türelmünk a kb.3-5 órás, lassú tűzön, max 70-75 C fokon történő főzéshez, és az azt követő szárításhoz, daraboláshoz. Ha sok ilyen maradékom van én szoktam főzni ragasztót, mert inazáshoz igazán jó minőséget ad. Viszonylag lassan gélesedik, a kötőereje pedig megfelelő.

Views: 242

Ismét egy olyan lépésnél vagyunk, ami az íj működése szempontjából nagyon fontos. A mag méretezését a későbbiek folyamán már nem tudjuk változtatni, csak akkor, ha valamit lebontunk a kész íjról, ami nem a legjobb lehetőség. A megfelelő méretezés életbe vágó, ha túl vastag a famag:

– az íj karok egyszerűen törhetnek (magtörés, az íjnak gyakorlatilag vége). A famag annyira kiesik a semleges zónából, (az a zóna, ahol nem nyúlik és nem tömörödik jelentősen az íjkar anyaga, ellentétben a szarus és inas résszel, ami ugye tömörödik illetve nyúlik) hogy nem képes elviselni a terhelést és törik.

– az íj kezelhetetlenül erős lesz, rugalmatlan, a tiller során nem tudunk annyi anyagot eltávolítani a szaruról, hogy a megfelelő hajlást és célzott erősséget kialakíthassuk. Ha ilyenkor túlfaragjuk a szarus oldalt, csakhogy gyengítsük az íjat az a szaru rogyásához vezethet ( és közben még mindig erős az íj). Ez a sakk-matt helyzet, a rosszabbik eset, nem tudunk mit kezdeni az íjjal, vagy a falon végzi díszként, vagy lebontjuk róla az inazást és újra alakítjuk a famagot (esetleg komolyabban elkezdünk gyúrni a konditeremben….).

Ha a famag túl vékony:

– ez a jobbik eset, az íj lehet, hogy gyengébb lesz a vártnál, de ezen egy kis plusz ínréteggel lehet javítani, anélkül, hogy valamit bontani kéne az íjról.

– az íj instabil lehet, nem lehet beállítani a stabil hajlást, a felajzott íj állandóan „elmászik”, kis hőmérséklet változásra is nagy fonterősség-változást produkál. Ezen nem segít a plusz inazás sem, több olyan famag nélküli szaruíjat láttam a youtube-n, aminél szintén ugyanez a probléma.

Tehát a famag megfelelő vastagságának „eltalálása” meghatározó lesz az íj működése, lőélménye szempontjából. Sajnos nincs sablon, amit minden íjra rá lehetne húzni, hiszen nincs két egyforma íj, nincs két egyformán hajló szarulap, vagy tökéletesen eltalált, mind a két oldalon azonos vastagságú inazás. Ha a méretek ( az íj hossza illetve szélessége) változik, a famag vastagságának is változnia kell. Ehhez bizony tapasztalat kell, ami még nincs az első íj építésénél. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy nem bízik az anyagban, minden egy picit túlméretes lesz, a famag vastagsága is, az eredmény pedig egy túlméretezett, túlerős, túlsúlyos íj lesz.

A magvastagság kialakítása során – a hajlós részeknél – én azt a szabályt szoktam alkalmazni, hogy a szaru vastagsága mínusz 1 milliméter. Tehát 5 milliméteres szaru fölött négy milliméteres a famag. (3 milliméter a minimum, ez alá nem szoktam menni). A famag nem egyenletes vastagságú a teljes keresztmetszetén, a szélek elvékonyodnak, a középső rész a vastagabb. Továbbá a famag vékonyodik a markolat irányából a szarvak felé – a szaruval egyetemben. Magyar íj esetében, ha a szaru 5 milliméter vastag a markolatnál, akkor a szarvtőnél kb. 2-3 milliméteresre vékonyodik egyenletesen a teljes íjkar hosszon. A famag követi ezt a vastagságot, ahogy már említettem mindig egy kicsivel vékonyabb mint a szaru, de 3 mm alá nem nagyon vékonyodik. Ez alól kivételek a török íjak, itt rövidebb a hajlós kar, a famagnak valamivel vékonyabbnak kell lennie (40-50 fontos íjaknál pedig különösen, már ha valaki ilyen erősségű szarus íjat céloz meg).  Itt már tizedmilliméterekről beszélünk, nehéz ezt  meghatározni, érezni kell.

Általánosságban elmondható, és talán jobban megfogható tanács, hogy a készre méretezett magot kézbevéve, az íjkarokat  viszonylag kis erőbehatásra meg tudjuk hajlítani (természetesen csak kis elmozdulást előidézve) Ha túl sok erőt kell belevinni, a mag még túl vastag, szedni kell belőle.

A mag vastagságának kialakítása a szaru vastagság beállításával kezdődik. A karok vastagságát négy-öt centiméterenként megmérjük majd a szarukat azonos vastagságúra reszeljük, illetve késsel, éles szerszámmal kaparjuk mind a két íjkaron (mivel még a famaghoz nem nyúltunk idáig, azoknak azonos vastagságúnak kell lennie). Miután mind a két karon azonos vastagságú a szaruréteg, hozzá lehet kezdeni a famag méretezésének is, hasonló módszerrel. Az elején még, amikor sok anyag van ráspolyt használok, később már csak kést vagy citlinget (végül is a kést is citlingként használom).

Óvatosan haladva, inkább többször mérve, minthogy az anyagot túlszedjem, kialakítom az egyik kart, majd ennek a méreteihez igazodva a másikat is. Ha ez is megvan, az úgynevezett elő-tiller következik, vagyis a két kar erősségét, hajlását ugyanolyanra próbálom beállítani. Hiába állítottuk be ugyanis teljesen azonos vastagságúra mind a két kart, a szaruk keménysége, rugalmassága különbözik, ilyenkor a gyengébb karhoz tudjuk állítani az erősebbet úgy, hogy az erősebb oldali famagból még óvatosan szedünk le. A szaruhoz ilyenkor már nem nyúlunk ( az élek kerekítése kivételével), annak a vastagságát meghagyjuk az íj tillerezéséhez, életre keltéséhez. Nagyon óvatosan járjunk el, többször mérjük, az íjat fogjuk be satuba stabilan, a két kart óvatosan hajlítva próbáljuk meghatározni az erősebbiket, illetve azt is, hogy hol hajlik másképp, kevésbé mint a gyengébbik kar. Ezekről a helyekről kell még anyagot eltávolítani, óvatosan, egyszerre csak néhány vonásnyit, aztán újra próbálni kell a hajlást. Ha jól sikerül végrehajtani az előtillert, az nagyban megkönnyíti majd az íj végső beállítását, balanszának kialakítását.

szarv inazáshoz kész

Miután a karok méretezése kész, kialakítom a szarvakon azokat a részeket is, ahová ín kerül, majd az egészet felfésülöm egy fémfűrész lapot használva.

 Ezek után a fa részeket már nem fogdosom puszta kézzel csak kesztyűben, elkerülendő a részek szennyezését, zsírosodását, ami az inazás során nem lenne túl előnyös.

Views: 830

Miután a szaru ragasztás megszáradt (1-3 nap, melegben rövidebb), egy olyan művelet következik, amit nem régóta csinálok, viszont meglehetősen hasznosnak bizonyult, úgyhogy „rendszeresítettem”. Ez pedig a szarv-támasz beragasztása. Különösen a hosszabb szarvú íjaknál hasznos, feladata, hogy a szarvak tövénél beragasztva a középvonalban (tengelyben) rögzítsük véglegesen a szarvakat. Előbb nem érdemes csinálni, mivel a szaru ragasztása során is előfordulhat, hogy – ha nem állt valami a megfelelően síkban – a kar picit csavarodik és a szarvak egyike, vagy mindkettője az íj tengelyétől elcsavarodik. Ilyenkor ismét egy sík felületre rögzítem az íjat (ugyanaz a technika, mint a szarvak ragasztásánál), a szarvakat milliméter pontosan beállítom a középvonalra, majd rögzítem (alátámasztom és leszorítom). Beragasztom a támaszokat mind a két oldalra a szarvak tövéhez „passzentosan”, ezeket is leszorítom, majd hagyom száradni őket. Tökéletes száradás után (2 nap) megismétlem a műveletet az íj másik oldalán is, ekkor a már beragasztott támaszok tartanak, a szarvak tengelyben vannak, ki sem lehet „robbantani” őket, úgyhogy az íjat nem is kell leszorítani, csupán a támaszokat kell a szarvtövekhez rögzíteni a száradásig. A későbbiek folyamán, ahogy a magot alakítom, ezekből a támaszokból jó sokat el fogok faragni, de amíg egy kis darab is van belőlük a szarvtőnél addig a megfelelő pozícióban tartják a szarvakat.

Views: 448

A szaru ragasztása az egyik leglényegesebb pontja az íjkészítésnek. A későbbiekben a hajlós kar folyamatosan erőhatásoknak, hirtelen mozgásoknak, fékeződésnek, feszülésnek lesz lesz kitéve, amit az íj nem fog bírni ha a ragasztás nem jól sikerült. Az íjkészítés során jelentkező kudarc fő oka is elsősorban a szaruval kapcsolatos (leválás, szétválás). Ráadásul, ha hővel történő korrekciót kell alkalmazni az íj életre keltése során ( amire nagyjából mindig számíthatunk) akkor is életbe vágó, hogy a ragasztás bírja ezt a fajta megterhelést is.

A szaru ragasztása során betartandó fontosabb szabályok:

1. A szaru kiválasztása.

Csakis ép, tökéletes szarut használjunk. Minél vastagabb, annál jobb – ez a későbbi tiller folyamán lesz hasznos, ugyanis ha van miből eltávolítani anyagot, az sokkal egyszerűbbé teszi az íj kiegyensúlyozását, balanszát. Ha szarus íjat készít az ember, akkor szerintem a minimum fonterősség az 50, ennél gyengébb szarus íjat nem érdemes készíteni. Ehhez is kell a megfelelő szaru vastagság. Általánosságban azt mondhatom, hogy a markolatnál a minimum vastagság 5mm, a szarvtőnél pedig 3mm legyen, ez ad annyi tartalékot, hogy az íj életre keltése során a karok hajlását biztonságosan és kényelmesen beállíthassuk, anélkül, hogy attól kellene félnünk, hogy elfogy az anyag és veszélyesen begyengül az íj. Ha lehetséges, a szaru legyen hosszabb néhány centivel és szélesebb néhány milliméterrel, mint a kar, ez ad egy kis mozgásszabadságot a ragasztás folyamán.

Ne legyen repedés, szétválásra utaló jel a szaruban, ha ilyet tapasztalunk, azt a szarut ne ragasszuk fel, mert a későbbiekben csak problémát okoz. Ha az anyag vastagsága, és szélessége ezt lehetővé teszi, akkor az ilyen hibákat csiszoljuk ki az anyagból, ha nem, akkor ezt az anyagot másra használjuk fel.

A tengely iránytól való oldal eltérésekre szintén figyelni kell, ezeket is próbáljuk kicsiszolni, vágni az anyagból. Az ilyen jellegű eltérések hővel történő korrigálására nem sok lehetőség van, sajnos a szaru megjegyzi az elcsavarodást és hajlamos visszaállni rá, még akkor is, amikor már fel van ragasztva az íj magjára. Néhány íjépítő kollégától azt hallottam, hogy az ilyen jellegű csavarodások is javíthatók ha a szarut néhány napig beáztatjuk, majd rövid főzést követően a megfelelő formára szorítjuk és néhány napig így szárítjuk. Nem tudom, lehetséges, mindenesetre jobb ha a beszerzéskor figyelünk a jó anyagra és megelőzzük a problémát.

Ha lehetőségünk van rá és nem egész szaruról van szó, hanem lapokról, akkor próbáljunk olyan párt kiválasztani, ami hasonló keménységű, és nagyjából azonosan hajlik. Ezt elég nehéz megbecsülni, ha ugyanis teljesen megegyezik a szélessége és a vastagsága a két szaru lapnak, akkor is teljesen másképp hajlanak, hát még akkor ha esetleg néhány milliméter különbség már eleve van a lapok között. Törekedjünk a hasonló párok kiválasztására, ez a későbbiekben meghálálja magát.

2. A szaru előkészítése ragasztáshoz

Az előkészítés alapvetően három lépcsőből áll, ezek pedig:

– a szaru kivágása ( ha nem lappal dolgozunk, hanem  egész szarvval, akkor célszerű ezt a munkát szalagfűrész és csiszológép segítségével végez(tet)ni , ezek nélkül ez eléggé komplikált és kínlódás jellegű lesz….) A vágás folyamatára Karpowicz összeállított egy kis képes tájékoztatót, itt lehet megtalálni: http://www.atarn.org/islamic/turkish_bow/cutting_horn.htm

– a maghoz csatlakozó felület felfésülése, rovátkolása. Ez lehet illeszkedő illetve nem illeszkedő kialakítású, mind a kettő működik és a lényeg mind a kettőnél ugyanaz: a ragasztóval érintkező felület növelése. Karpowicz szerint az erősebb íjaknál (100 font körül ill. felett) célszerű alkalmazni az illeszkedő rovátkolást. Ennek egy picit ellentmond az a tény, hogy a régi íjaknál ezt a módszert nem alkalmazták, pedig hát azért készültek erős íjak….. Mindegy, én általában az illeszkedő rovátkolást alkalmazom éspedig azért, mert a ragasztás során kevésbé csúszik el a szaru a magtól, valamint a kialakítása nem sokkal idő – és energiaigényesebb, mint a nem illeszkedő rovátkolás. Erre az alábbi eszközt alkalmazom, nem egy bonyolult kialakítású, viszont jól  működik. A képen éppen a magot rovátkolom vele, a szaru rovátkolása hasonló módon történik, ilyenkor a szarulapot leszorítom az elején és a végén egy egyenes oldalú lécre, majd az egészet rögzítem satuba.

– 15-20 réteg laza, (kb. 3%-os) forró enyvréteg felvitele a lapokra. Nagyon fontos ez a lépés, mivel a szaru eléggé rosszul veszi fel a ragasztót. A réteg száradjon meg és csak utána vigyük fel a következőt, különben csak maszatolunk és fellazítjuk az előző réteget. A művelet végére a szaru felülete olyan, mintha lakkal lenne bevonva. A rétegek felvitelére használjunk hosszú, puha szőrű ecsetet, így kevesebb buborék képződik a felvitel során, valamint a száradáshoz fordítsuk az oldalukra a lapokat az esetlegesen képződött buborékok eltávolítására.

Ragasztás:

Mielőtt a szaru ragasztásához kezdenék még a fa magot is bekenem 4-5 réteg laza enyvréteggel (a kőris és a juhar is elég jól felveszi az enyvet) és hagyom megszáradni a szarulapokkal együtt.

Magának a ragasztásnak a végrehajtására különböző módszerek és eszközök léteznek, nem térek ki mindegyikre. Az általam alkalmazott módszerhez egy sablonra és 6-7 szorítóra van szükség. Fontos, hogy a sablon alja és a maggal érintkező része is „derékszög-párhuzam” legyen, a sablon stabilan álljon az alján, jól feküdjön fel és ne billegjen, különben a szaru ragasztásunk nem lesz tökéletes. Régebben nem használtam sablont, egyszerűen rászorítottam a szarulapot a magra a szorítókkal és megvártam, hogy megszáradjon. Ez többször is azt eredményezte, hogy a szarulap nem jó síkban feküdt fel a magra, volt benne tekeredés. Amióta ezt a sablont használom, ilyen probléma nem merült fel. A sablon két oldalára tipliket is befúrtam-ragasztottam, ezekbe lehet  – ha szükséges – plusz szorító eszközt (gumi, zsinór) beakasztani.

A ragasztáshoz szükség lesz még  fém vagy fa lapokra, amit a szaru és a szorító közé lehet tenni, hogy a szorítás erejét  egyenletesen eloszlassuk végig a szarun és ne csak egy pontra koncentráljuk. Ha fémet használunk, annak megvan az az előnye, hogy felmelegíthetjük és igy a ragasztás során az esetleges korrekciók végrehajtására több időnk van, az enyv lassabban gélesedik és jobban terül az anyagon.

A ragasztáshoz 30-40%-os töménységű bőrenyvet használok. Fontos, hogy a ragasztás folyamán minden legyen forró, de legalábbis meleg. Tehát legyen forró (de ne forrjon!!) az enyv és melegítsük fel (hőlég-pisztoly, rezsó) a szarulapot, a magot és a fémlapokat is. A szorítók legyenek előkészítve, kézközelben, ne akkor kelljen keresgélni és állítgatni őket, amikor a ragasztó már gélesedik…..

A sablonra illesztem a magot és az egészet stabilan rögzítem valami sík munkafelületre. Célszerű valami anyagot (papír, alufólia) tenni a sablon és a mag közé, az enyv ki fog folyni és kellemetlen meglepetésekkel tud szolgálni másnap…

A forró enyvet felkenem a magra és a szarulapra is, majd még úgy forrón összeillesztem őket. Ilyenkor veszi jó hasznát az ember az illeszkedő rovátkolásnak, ugyanis a két felület kevésbé hajlamos elcsúszni egymáson (legalábbis nem oldal irányba, ami már egy nagy előny). Egyéb esetben egy kicsit sakkozni kell az összeillesztés során. Karpowicz vár egy kicsit, hogy az enyv egy picit dermedjen, így nem annyira csúszkál el egymáson a két felület. A szorítók felhelyezését középen kezdem, és először a markolat irányába haladva, 5-6 cm-ként felhelyezek egyet (a fémlapot természetesen már elhelyeztem a szarun…). Ha a végére értem, középről folytatom a szarvak irányába. Ha látjuk, hogy az enyv préselődik kis a szaru két oldalán, akkor jól csináljuk. Ha itt is a végére értem, akkor általában egy kicsit visszamelegítem ez egészet hőlégpisztollyal (ekkorra már elkezdődik a gélesedés, a hő segít abban, hogy a ragasztó egyenletesen kitöltse a hézagokat és réseket a szaru és a mag között). A szorítók között gumikarikákat is felrakok és jó keményre húzom őket, remekül kiegészítik a szorítókat és készen is van. Az egészet félrerakom száradni 2-3 napra, majd a szorítókat és gumikat le lehet szedni. Megvizsgálom a ragasztást, ha kell a hézagokat még oldalról kitöltöm enyvvel, majd ismétlem a ragasztást a másik oldali szarulappal is.

A frissen ragasztott karokat nem szabad terhelni (hajlítani), legalább 3-4 hetet biztosítsunk a megfelelő száradásra de a kisebb igazítási munkákkal lehet tovább haladni.

Views: 749

     Nagy nehezen megérkezett a rendelt árum Indiából. Érdekes emberek ezek az indiaiak. Semmiféle határidő, megállapodás, előzetes megbeszélés nem szent nekik, nem is igazán foglalkoznak vele. Az ember azt hinné, hogy az angol gyarmati múlt hatására (és mert az egyik hivatalos nyelv is) a lakosság – de legalábbis a kereskedők – beszélnek angolul…és szerintük beszélnek is. Ennek ellenére a legegyszerűbb műszaki kifejezések is (pl. tengely, tekeredés, egyenletes stb.) meglehetősen nagy problémát okoz nekik. Illetve nem okoz, mivel nem érdekli őket, hogy mit jelent és a legkisebb erőfeszítést sem teszik, hogy megértsék. Ebből már sok problémám akadt a múltban is és valószínűleg a jövőben is. Mindegy, ez van…

      A szaru, amit küldtek viszont elfogadható minőségű.Írtam már korábban, hogy a megfelelő céleszközök nélkül az egész szarvakból meglehetősen problémás lehet a szarulap kivágása. Mivel nekem sincs szalagfűrészem – ami ehhez a munkához, legalábbis a viszonylag gyors és pontos végrehajtáshoz szerintem elengedhetetlen – ezért én lapra vágva, és durvára csiszolva szoktam rendelni a szarut. Arra kell figyelni, hogy a szaru megfelelő részét vágják, és még véletlenül se használjanak hőt a feldolgozás során. A múltban kaptam olyan árut, ami teljesen ki volt lapítva – gondolom sok hővel – és az sem volt egyértelmű, hogy a szarv melyik részéből vágták ki. Két-három íjat csináltam belőlük de nem voltak az igaziak, nem is javaslom senkinek, hogy olyan lapot rendeljen, amiről nem egyértelmű, hogy a szarv melyik részéről való.

Views: 1196

Szaru. Amiért elsődleges a szerepe a kompozit íjak építésében az a sajátos sejtszerkezet. Megfelelően tömör a nyomó igénybevétel elviselésére (a nyomást 4-6-szor jobban viseli, mint a fa), köszönhetően a fehérje molekulákat összetartó kémiai kötésnek. Kellően rugalmas, melegre és nyomásra változtatja formáját, kihűlve megőrzi azt.

       Amivel óvatosnak kell lenni, az a hőmérséklet és az alak. Túl magas, száraz hő hatására megég, törékennyé, repedésre hajlamossá válik. Az alakjára „emlékszik”, az oldal irányú (tengelytől eltérő) elhajlásait, csavarodását megjegyzi és hajlamos az egész íjkart elcsavarva visszatérni eredeti alakjához. Az öreg állatról származó szaruban több lehet a mechanikai hatásokból (pl. harc) adódó sérülés, illetve amelyik nagyon régi és ki van száradva, az hajlamos a lemezesedésre is. Az állat fajtájától is függ a szaru minősége, általában véve a vízi bivaly szarujának használata a legelterjedtebb. Nem azért, mert ez a legjobb, hanem azért, mert viszonylag megfizethető áron, jó hosszban és formában még mindig ezt a legegyszerűbb beszerezni. Sok van belőle, háziállat (nem kell vadászni) és a lemezesedésre talán a legkevésbé hajlamos. Sajnos Európában nem annyira elterjedt, így beszerzésre marad az ázsiai piac. Célszerű célirányosan, kompozit íjakhoz szánt szaru lemezeket választani és nem komplett szarvakat, ilyenkor a felmerülő szállítási költségek is kisebbek, valamint a lemezek kialakítására is kisebb energiát kell fordítani. Ez utóbbi egyébként a megfelelő, célirányos eszközök (szalagfűrész, csiszoló gép) hiányában igen komplikált is lehet.

Ha teljes vizi bibaly szarut rendelek,  akkor csak a hím állat szarva a megfelelő, ugyanis ennek a profil alakja háromszög, amiből a háromszög alapja lesz a kivágandó szarulemez.  Mivel ez viszonylag sík így máris adja magát az íj felhasználáshoz. A tehenek szarva kör profilú, amit kivágás után melegítéssel ki kell egyenesíteni, lapítani. A másik lehetőség, hogy az íjkar profilja eleve követni fogja a szaru íves alakját, de ez már a kompozit íj készítésének egy következő lépcsőfoka, kezdőknek nem ajánlom.

Views: 19332

A mag összeállt, még egy kis utólagos reflexet adtam a karok közepének. Karpowicz azt mondja, hogy ha ez nincs meg, akkor (használattól függően) az íj húrkövető lehet. A szarvak még eléggé tömegesek, illetve a karok még elég vastagok de ezekhez már csak a szaru felragasztása után nyúlok. Minél vastagabb a kar, annál egyszerűbb (stabilabb) a szaru felragasztása.

Views: 298

A hagyományos íjak szinte legfontosabb és kétségkívül nélkülözhetetlen eleme a jó ragasztó,  ami ebben az esetben enyvet jelent. Régen és ma is a természetes ragasztók csúcsát  elsősorban a halhólyag enyv jelenti-jelentette. Ez tükröződik az árában is. Ezt az enyvet a tok-félék hólyagjából nyerik és mivel az állomány jelentősen leredukálódott (mind létszámban, mind előfordulási hely szempontjából), az eny drága. Nagyon drága. Aki horgászik az próbálkozhat a halzsákmány alkatrészeinek a gyűjtögetésével, a pontyfélék és a ragadozók hólyagja is nagyszerű alapanyag, minőségre nem sokkal marad el a tokfélékétől, csak sok legyen belőle…

    Jó alternatíva a megfelelő minőségű és tisztaságú (itt elsősorban zsírmentes jelentése van a tisztaságnak) bőrenyv. Itt két fajta is  számításba jöhet, a bőrenyv és a nyúlenyv (aminek az alapanyaga szintén és elsősorban bőr….) Nagy különbség nincs a kettő között, a nyúlenyv talán lassabban gélesedik és valamivel rugalmasabbra szilárdul, továbbá én azt tapasztaltam, hogy átlátszóbbra is. Kötőerő szempontjából a bőrenyv szilárdabb, a színe pedig valamivel sötétebb és nem annyira átlátszó. Én általában a farészek és a szaru ragasztásához bőrenyvet használok, az inazáshoz pedig nyúlenyvet, amihez még keverek egy kis ínenyvet is. A túl rövid, gubancos, cafrangos ínmaradékokból ugyanis kiváló ragasztót nyerhetünk a megfelelően alacsony (kb. 65-85 C fokos) és hosszantartó főzés után. Ebből is csak sok legyen…..

     Tehát ragasztás. A farészek ragasztásához a 35-40%-os sűrűségű enyv megfelelő. Előtte a ragasztandó felületeket érdesítem és 3-4%-os, forró enyvvel néhányszor beeresztem úgy, hogy mindig megvárom, hogy az előző réteg megszáradjon. Ezután forró és sűrűbb enyvvel kenem a ragasztandó részeket és egyből össze is nyomom. Annál jobb, minél erősebb a nyomás, de azért arra ügyelni kell, hogy ne nyomjuk ki az összes ragasztót a felületek közül….

 A szarv hossza kb 25 cm, a csapolás kb 9 cm (magyar íjnál). Ezeknél az íjaknál a szarvakat ragasztással készítettem, a csapolást fűrészzel és ráspollyal alakítottam ki. A kar síkjainak merőlegességét ellenőriztem, majd fűrésszel kialakítottam a csapolást és következhetett a szarvak beragasztása.

A ragasztáskor a magot sík felületre helyeztem, leszorítottam. A szarvak behelyezése után a csapolásnál is leszorítottam és a szarv végeit a megfelelő magasságban alátámasztottam, nehogy ferdén rögzüljenek. Miután a szarv megszáradt, beragasztom a markolat-rátétet is a helyére.

A száradással és a szorítók levételével jó időben (melegben) egy-két napot várok, aztán lehet folytatni a munkát, de a ragasztott felületeket még nem lehet terhelésnek kitenni.

Views: 604

      A legáltalánosabban használt fa az íjépítők körében a kőris, néhányan még használjuk a juhart is. A juhart nem mindenki szereti, mivel hullámos a gyűrűje és nem lehet évgyűrűre szedni. Én szeretem, szerintem könnyebb, mint a kőris, vagyis lehet az egész íjat (karok, szarvak, markolat) ebből építeni, nem kell a szarvaknak külön anyagot nézni. Sok hátrányát a hullámosságnak még nem tapasztaltam, ettől nem lett törésre-szétválásra hajlamosabb a mag. Arról is folyik az agyalgás, hogy a kőris esetében az álló vagy a fekvő évgyűrűs anyag jobb-e. Csináltam már mind a két megoldással íjat (törtem is már sajnos…), nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy csak ez vagy az a megoldás jó. Kőris esetében az biztos, hogy jó és kívánatos, hogy a gyűrűk ne fussanak ki a karon (párhuzamosak legyenek), mivel az ilyen részeknél a fa hajlamos a törésre.

Szintén fontos, hogy a magban ne legyen görcs vagy bármilyen elváltozás, ami gyengítheti az anyagot (ez különösen a hajlós részekre fokozottan érvényes).

Az íj méretei:     A IX-XI. századi magyar íj

Magyar íj esetében általánosan elfogadott, hogy az íj hossza nem haladja meg a 150 cm-t, a szélessége a 4 cm-t. A szarvak hossza max. 25-27 cm. Kis matekkal kiderül, hogy a karok hossza a markolattal együtt kb 90-100 cm. A 150 cm-es magyar íjak már akár 32″ húzáshosszt is kiadnak, a 140 cm körülieket kb. 29-30″-ra lehet biztonsággal húzni.

A tervezés során fontos a jó markolat-, és szarvszög megválasztása. Minél kisebb a markolatszög, annál nagyobb a szarvszög. Ha ezt rosszul választjuk meg a tervezés során, gondunk lehet az íj ajzásmagasságával vagy pedig az ideg fog állandóan beleverni lövéskor a szarvba. Egyik sem jó. Az sem szép látvány, és a magyar íj esetében szerintem nem is stílusos ha a szarvtő és az ideg közötti távolság túl nagy (ilyenkor nem elég nagy a szarvszög), bár ettől még az íj tökéletesen működik. Általánosságban elmondható, hogy egy 140 fok körüli markolatszöghöz kb. 42-45 fokos szarvszöget alkalmazva jó eredményt kapunk.

Ennek az íjnak a famagja kőris, a kiinduló léc méretei 1x4x90 cm. Középen gőzöltem, majd formán meghajlítottam. A markolatszög kb . 140 fok – biztonsági méret, mindenféle túlzástól mentes.

Gyakran előfordul, hogy a hajlítás során néhány szál a húzódó oldalon felválik. Általában akkor fordul elő, ha a gőzölés csak rövid ideig tartott vagy a léc túl vastag és nem tudta jól átjárni a gőz. Ha csak felszíni szálakról van szó, akkor forró enyvvel (kb. 15%-os) be kell itatni őket, leszorítani és hagyni megszáradni, sok jelentősége nincs. Sokkal nagyobb gond, ha a hajlítás során a mag elvetemedik, ferdül vagy tekeredik. Ilyenkor meg lehet próbálni száraz hővel, formára ismételten leszorítva felmelegíteni, majd hagyni kihűlni. Az esetek döntő többségében a kívánt változás elérése csak hő, nyomás és idő kérdése. Fontos, hogy már az elején se engedjünk a pontosságból, törekedjünk a precíz munkavégzésre, amit a végén meghálál az íj.

Views: 3376

          A számunkra legkedvesebb íjtípus mostanában reneszánszát éli nemcsak nálunk, hanem a külföldi íjkészítő fórumokon is. Az ATARNET is sokáig szinte csak török íjakkal volt teli, de manapság egyre többen kezdenek magyar íj építésébe. Talán nem véletlenül, hiszen jó méretezéssel és megfelelő markolatszög kialakítással a típus nagyon látványos és tetszetős, nemcsak ajzott és feszített állapotban de ajzatlanul is.

Sajnos, jó minőségű leletek, ép múzeumi példányok nem állnak olyan számban rendelkezésünkre, mint a török íjak esetében. Amennyire én tudom, mind a mai napig mindössze kettő olyan lelet került elő, amely viszonylag épségben fennmaradt (Észak-Kaukázusi Moschevaya Balka).

A magyarországi leleteknél a szaru, ín, a fa részek mind elporladtak, az íjak valószínű alakjára utaló egyedül megmaradt rész a csontborítás a markolaton és a szarvakon. Mivel az sem volt egyértelmű, hogy a sírokba felajzva, vagy ajzatlanul tették-e az íjakat, illetve szándékosan rongált fegyvereket temettek-e el az elhunytakkal ezért nehéz (volt) megállapítani az íjak eredeti alakját. A fenti képek viszont nagyon jó támpontot adtak ehhez, és sok mindent egyértelműsítettek az alakra, anyagokra illetva technológiára vonatkozóan.

A jelenleg viszonylag széles körben támogatott és – legalábbis hazai viszonyok között – elfogadott, a IX-XI. századi magyar íjat jól behatároló írást Bencsik Péter állította össze, részletesen megadva számokban, anyagban a magyar íj paramétereit.

A IX-XI. századi magyar íj

Hatékonyságát és teljesítményét tekintve a magyar típus elmarad a töröktől, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen felépítése más. Megfelelő anyagválasztással, jó méretezéssel és precíz kivitelezéssel azonban még így is kora élvonalába tartozott és tartozik mind a mai napig. És magyar, legyünk rá büszkék!

Views: 1543