A kompozit íj működése szempontjából a legfo
ntosabb alkotórészhez értünk, ez pedig az ín. E nélkül nem létezne kompozit íj, legalábbis nem olyan tulajdonságokkal rendelkezne, mint ezzel a meglehetősen érdekes anyaggal. Ez feszíti elő az íjat, ettől válik az íj “élő”-vé, ez adja és őrzi meg az erejét, gyakorlatilag ettől az ami, ezért létfontosságú a megfelelő mennyiségben, és jó technikával felhordott inazás kialakítása.
Többféle állattól származó inat használtam már íj építéséhez, nagy általánosságban azt tudom elmondani, hogyha a kellő hosszúságot kiadja akkor szinte mindegyik jó. Próbáltam már marha ínt, kicsit zsírosabb, mint pl. a szarvas vagy ló ín, viszont a szétszedése ennek a legkönnyebb a három közül. Érdekes, hogy – annak ellenére, hogy “ő” a legtermetesebb jószág – a legrövidebb inat ez az állat produkálja.
A szarvas ín tökéletes anyag, a termetes bikák elég hosszút is produkálnak, viszont – mivel a vadászati idény behatárolt – meglehetősen bonyolult lehet a beszerzése. A vadászok sem szívesen cipelik le a levágott lábakat, jóval egyszerűbb azokat a rókák étvágyára bízni…
Marad a ló ín. Szerenc
sére a helyi vágóhíd rendszeresen vág lovakat, tehát a beszerzése nem probléma, nincs idé
nyhez kötve. A hossza ennek a legnagyobb az előzőekhez képest, az inak kiadósak, a szétszedése kb. annyira macera, mint a szarvasé. A lehető legjobban meg kell tisztítani a zsírtól és hártyáktól – elég vacakolós munka, minden csúszik-mászik – majd fellógatom száradni. Levegős, száraz helyen egy hét alatt kiszárad annyira, hogy el lehet kezdeni a szétszedés fáradságos munkáját. Több évig is eláll, 
természetesen a rágcsálóktól óvni kell.
Az ín 
szétbontását a puhítással kezdjük. Ehhez egy – lehetőleg lekerekített szélű – kalapácsot és üllőt használjunk. Youtube-n és egyéb külföldi íjkészítő oldalakon lehet látni, ahogy fakalapáccsal, kerek kaviccsal, kővel puhítják az inat, mondván, hogy ez a megfelelő technika. Baromság. Amire figyelni kell az az, hogy ne lapítsuk az inat, hanem folyamatosan forgassuk a puhítás (kalapálás) során. Az is fontos, hogy a kalapács széle kerek legyen, nehogy szétvágja az ínszálakat. Amikor már eléggé felpuhult és hajlékony lett, hozzákezdhetünk a szétszedéshez. Ezt az adott ín közepén kezdjük, onnan haladjunk a végek felé. A cél az, hogy az ín a ragasztót jól felvegye, és nem az, hogy hajszál-vékonyságúra szedjük az inat. Egy-másfél milliméter vastagságú ínszálak már jól felveszik a ragasztót, nem szükséges jobban szétszedni. A munka során a kinyert ínszálakat hosszúság szerint szortírozzuk, a nagyon gubancos részeket kivéve őrizzük meg a rövid szálakat is – az inazás során rövid és hosszú szálakra egyaránt szükség lesz. A sok gubancos-cafrangos índarabból jó minőségű ragasztót készíthetünk, ha van türelmünk a kb.3-5 órás, lassú tűzön, max 70-75 C fokon történő főzéshez, és az azt követő szárításhoz, daraboláshoz. Ha sok ilyen maradékom van én szoktam főzni ragasztót, mert inazáshoz igazán jó minőséget ad. Viszonylag lassan gélesedik, a kötőereje pedig megfelelő.
Visits: 225
