Szerző: BajanBow

Száradás 3.

A száradás során még egy lehetséges munkafolyamatot el lehet végezni, ez pedig a szarvak kialakítása. Török íjak esetében ez nem annyira fontos, hiszen ezeknek a szarvait – bár precíz munkát igényel de – viszonylag hamar el lehet készíteni. Az itt jelentkező utólagos inazási munka sem jelentős, kis felületről van szó, ami gyorsan me26-utsal-inaza%cb%87s-uta%cb%87n-1200x834g fosza%cb%87rada%cb%87s-1200x1013g száradni, akkor is, ha csak az íj tillerezése után végezzük azt el.

A magyar íjak esetében viszont, amikor a szarvakat valamilyen más anyaggal (szaru, csont, agancs) burkoljuk, ez már sok munkát – főleg sok száradási időt kívánó munkát – jelent, amit az íj száradása során el lehet végezni. De!!!

Az első pár íj elkészítése során ezt nem javaslom. Valószínűleg lesz kisebb-nagyobb tekeredés az íjban, amit a tiller során kell majd kijavítani, illetve több, mint valószínű, hogy a szarva20141216_141105-1200x675k nem lesznek az íj tengelyében, amit szintén javítani kell. Ez esetleg olyan mértékű is lehet, amit szimpla melegítéssel és ellentétes irányba történő csavarással már nem lehet javítani, szükség lesz a szarv megfelelő oldalra történő “eltolására” is, amit viszonszarvbora%c2%adta%cb%87s1-1200x675t akkor már  nem tudunk végrehajtani, ha a szarv végleges formája már ki van alakítva. Figyeljünk erre, majd ha már kialakul egy kis rutin, akkor lehet előre dolgozni egy picit.

A merevítés felrakása során ügyeljünk a megfelelő anyagvékonyításra. Valamennyi anyag, ami felkerül a szarvakra – talán a megfelelően kidolgozott agancs kivételével – növelni fogja a szarvak tömegét, ez pedig a teljesítmény rovására megy. Fontos a dekoráció és ez végül is korhűséget is jelent, de ettől még nem szabad, hogy lassú legyen az íj. Ehhez is kell tehát a megfelelő fonterő, ha egy eleve gyengébb íjat próbálunk csonterősítéssel díszíteni akkor az az íj menthetetlenül lassú lesz. Ezek nélkül viszont nem magyar a magyar íj!!!

Visits: 200

Szarulapok

Van néhány eladó szarulapom, ha valakit érdekel, jelezze!

20161010_1243381

 

 

 

 

A szarulapok elfogytak. Elég sokan keresik, ha lesz még, akkor posztolom.

Visits: 399

Száradás 2.

Nem kell teinazás-csiszolása-e1425139454556-1200x2133ljesen inaktívnak lenni a száradás alatt. Azon kívül, hogy ügyelünk a tekeredésre, van néhán20141026_162805-1200x675y munkafolyamat, amit ilyenkor el lehet végezni. Kb. a harmadik hétre az íj annyira kiszáradt, hogy az inazást el lehet kezdeni formázni. A formázás az ín  réteg simítását, egyenletessé tételét jelenti. El kell távolítani a szarura ragadt fölösleges enyvet is, itt ki kell alakítani az esztétikus ínvonalat. A munkához reszelőre, esetleg bőrráspolyra, késre (citlingre) és csiszoló papírra van szükség, valamint az ínvonalhoz még ragasztóra.  Ne használjunk durva ráspolyt és próbáljunk a szilárd anyag (szaru) irányába dolgozni, így nem mar bele a reszelő az inazásba és nem tép ki több anyagot a kelleténél. Amikor már a fölös anyagot eltávolítottam, rátérek a citling vagy kés használatára az egyenes  ínvonal kialakítása érdekében. Itt is óvatosnak kell lenni, ne vágjunk bele se az inazásba se a szaruba. Az ínvonalnak a munka végére átmenet nélkül kell belesimulnia a szaruba. Ezt egy kis csiszolópapírral jobban elősegíthetjük. Amikor szép sima az egész, akkor az ínnvonal-kialakĂ­tás-e1425139842794-1200x675vonalrészt lekenem kb 10%-os enyvvel az esetlegesen felszakadt kis ínszálak leragasztásához is, ilyenkor már ügyelek arra, hogy a szarura csak annyi ragasztó kerüljön, amennyi feltétlenül kell, hiszen ezt később még finom csiszoló papírral el kell majd távolítani a szaruról. Amikor 20141209_145014-1200x675megszárad, kb így néz ki:

Az íjkar hajlós részein is csiszoljuk simára az inazást, fokozottan ügyelve arra, hogy nehogy belevágjunk (reszeljünk) az ínrétegbe. Ezt a részt viszont csak nagyon vékony enyvvel (5-10%) eresszük be a művelet végén, lerag20150228_172417-1200x675asztandó az esetlegesen felszakadt szálakat. A törökök a száradás kb. harmadik hónapjában a csiszolás után nagyon vastag ragasztóval eresztik be az íjat és így hagyják megszáradni. Sok mindenre ez a módszer nem jó, azon kívül, hogy lassítja valamennyire a száradást és feltölti az esetleges mélyedéseket az inazás felszínén. Ez a réteg eléggé egybeérik ugyanis az ínréteggel ahhoz, hogy egyszerűen le lehessen csiszolni a száradás végen és ez okozza (ebben a rétegben keletkeznek) azokat a kereszt irányú repedéseket, amik jól láthatóak az első ajzás közben a török mestereknél. Ráadásul olyan hanggal reped a ragasztó, hogy a frászt hozza az emberre, én gyorsan le is szoktam erről. Az inazásnak kell olyan minőségűnek lennie, hogy ne kelljen ezt a módszert alkalmazni.

cem-Ă­ja-300x225

Atarn-ról való a kép, egy török mester munkája, jól láthatóak azok a bizonyos keresztirányú repedések a vastag enyvrétegben. Egyébként csak esztétikai jelentősége van de én nem szeretem…

Visits: 161

Száradás 1.

Az íjkészítés során a türelmet leg25-magyar-1.-inazás-1200x675inkább igénybe vevő folyamathoz érkeztünk, ez pedig az íj száradása. A megfelelő száradási időről eltérőek a vélemények, általánosságban elfogadott, hogy a tökéletes száradáshoz legalább hat hónap kell, de külföldi fórumokon olvastam olyan török íjas mesterrőlszáradás-1200x1013 is, aki két évig szárítja az igazán jónak szánt íjait. Valószínűnek tartom, hogy az ilyen hosszú szaradási idő az igazán teljesítményre kihegyezett (távlövésre készült) íjaknál a legfontosabb, azoknál, amelyeknél nincs “tartalék anyag” az igénybevétel elviselésére, minden anyagból (ín, szaru, fa, ragasztó) a lehető legkevesebb kerül felhasználásra, tehát azoknak a lehető legtökéletesebben kell “összérniük” az extrém igénybevétel elviseléséhez. Viszont az első íjaknál a tanulási folyamathoz, a tapasztalatszerzéshez nem igazán az a célravezető, ha várunk két évet, különösen nem akkor, ha valami probléma adódik, az íj törik, valami leválik a tiller során és kezdhetjük előlről a munkát (és közben már arra sem emlékszünk, hogy mit csináltunk az elején, mi volt a jó, mi a rossz. stb.) Ez nagyon el tudja venni a kedvet az egész íjépítéstől, ezért nem is igazán javaslom. Az első íjnál tökéletesen elég ha az utólsó inazást követő negyedik hét után elkezdjük az íjnak a “betörését”. Erre az időre az inazás annyira megszáradt, hogy az íj tökéletesen tud funkcionálni, teljesítménye észrevehetően nem lesz kisebb annál, mintha 6 hónapig száradna. Aztán később, ha életünk távlövő íját építjük, egy kicsit több ideig szárítjuk majd……

A fenti képeken magyar és török íj látható száradás közben. Ahogy az ín száradt az íjakon, a szarvakat minden nap egy kicsit közelebb húztam egymáshoz, egészen addig, amíg összeértek. Első íjaknál szintén nem szükséges ennyire összehúzni őket, bőven elég ha a két szarv között 15-20 cm távolság marad. Ez is elég ahhoz, hogy az íj megőrizze rugalmasságát, “alakállóságát” és ne legyen húrkövető, viszont nagyban megkönnyíti az íj kibontását majd az íj életre keltése során. A száradást kövessük figyelemmel, a tekeredés legkisebb jelére is reagálni kell ( a száradó íjat le kell stabilan szorítani, a megfelelő magasságban alátámasztani és így rögzíteni legalább 1-2 hétig, amikorra is az íj “beáll” a megfelelő alakra). szárĂ­tĂł-állványHála az égnek nagyon ritkán, de azért vannak nagyon extrém esetek is, amikor nem sikerül megállítani a tekeredési folyamatot és az íj menthetetlenül eltekeredik a száradás során, nem segít rajta semmilyen utólagos formázás, alakítás, melegítés sem. Nagyon frusztráló a dolog, remélhetőleg bennünket elkerül. Aki íjat épít, az előbb-utóbb találkozni fog ezzel a tekeredési problémával, tehát jó ha a szemünket a száradó íjon tartjuk, és a tekeredést azonnal korrigáljuk. A neves amerikai íjkészítő, James Parker ki is talált a tekeredés-mentes szárításhoz egy állványt, jó megoldásnak tűnik, megosztom itt is.

Visits: 235

Inazás / Sinewing 2.

Méretezés.n-mĂ©rĂ©s-1200x675

Az íjra kerülő ín mennyisége meghatározza az íj lőtulajdonságait ( elsősorban az íj erősségét). Karpowicz azt írja, hogy az íjra kerülő ín és ragasztó mennyisége az íj összsúlyának mintegy harmadát teszi ki. Ezen harmadon belül pedig az ín és az enyv súlya 50-50%. Ha tehát például van egy 360 gramm súlyú, inazáshoz előkészített magunk, akkor a felkerülő ínmennyiség          90 gramm és ez a mennyiség az inazás során kb hasonló mennyiségű enyvvel kerül fel az íjra.

Ezeket az értékeket Karpowicz a török típusú íjakhoz adta. Természetesen egy magyar íjon ez az arány változhat valamennyire (teljesen be van inazva a markolat, vagy csonttal van burkolva, rajta van-e már a csont – szaru, agancs- a szarvakon) de érdekes módon nem annyira kirívó értékkel.  A fenti példából kiindulva, egy – a már előzőekben leírtak szerint kialakított maggal, tehát kb. 4-5mm vastag szaru és az ennek megfelelő 3-4 mm famaggal kialakított – magyar íj a 90 gramm súlyú ínnal kb. 65-75# erősségű lesz, esetleg valamivel erősebb. 80 gramm ínnal ez az érték – nagyon saccolva – kb. 55-65# közötti lesz. Kevesebb ínnal ne számoljunk, különösen ne első íjnál, hiszen az erősségen túl az ínvastagság az íjnak a megfelelő hajlásbiztonságot is nyújtja (Ne feledjük a semleges zónát, amelybe a famag túlnyomó részének lennie kell ahhoz, hogy ne törjön, vagy váljon le a szaruról. Ha az inazás vagy a szaru – vagy mindkettő – túl vékony, akkor a famag ebből a semleges zónából nagyon kiesik és előbb-utóbb törik vagy a ragasztása leválik).markolat-metszet-244x300

A már megszáradt ín a hajlós részemancsu-Ă­j-keresztmetszetken kb. 2-2,5 mm vastagságú. Egyéb részeken ez az érték más, a markolatnál például vastagabb, a szarvaknál vékonyabb.

Rétegek

Az ínrétegek száma 2 vagy három lehet. Pontosabban lehet több is de ez a rétegszétválás lehetőségét növeli, érdemben pedig nem ad többet az íjnak. A törökök régen általában két rétegben vitték fel a szükséges ín mennyiséget, ez dokumentálva van, sajnos magyar íjakról ilyen adat nem áll rendelkezésünkre. A megmaradt íjakon pedig már nem lehet pontosan kivenni a rétegek számát, valószínűsíteni lehet ezeknél is a 2-3 réteget. Az íjkészítő kollégák általában 3 rétegben viszik fel az inazást, én szeretem 2 rét1.inazás-után2-e1424785479592-1200x2133egben megoldani, ezzel is csökkentve a rétegszétválás esélyét. Pontosabban fogalmazva én is 3 alkalommal inazok, de az első alkalommal csak az íj széleire, oldalára viszem fel az inazást, illetve a szarus oldalon az ínvonalra. Ez az a réteg, aminek a száradása után az íj alakját, pontosabban a szélek vonalát még lehet alakítani, illetve ez ad egyfajta keretet az 21-inazás-e1424785347768-1200x2133íjra kerülő további két rétegnek.

Miután ez a réteg megszáradt (kb. 5 nap) lecsiszolom, kialakítom a szélek végleges formáját illetve az íj alakját. Ha esetleg valahol még hiányzik ín, akkor azt még pótlom és megvárom, hogy az is megszáradjon

Ezután következik a tulajdonképpeni első réteg felvitele. Egyszerre kb 35-40 gramm inat viszek fel ilyenkor az íjra, a második rétegnél pedig kb 30 grammot. (A szélekhez kb 15-20 gramm kell). A száradási idő változó, mivel télen szoktam inazni, ezért a száradás jóval lassabb mint nyáron, ami a jó inazás elengedhetetlen feltétele. Ne inazzunk nyáron, csak ha nagyon muszáj és csak akkor, ha van valami hűvösebb helyiségünk (pl. pince) a száradáshoz. Egyébként az íj túl gyorsan fog száradni, az inazásban repedések keletkezhetnek, az általános minősége az egész munkának rosszabb, mintha télen csinálnánk.  Tehát nyáron lövünk meg tillerezünk, télen pedig inazunk és forralt borozunk!

Az inazásnál az úgynevezett török módszert szoktam alkalmazni. A szükséges inat kimérem, karonként csoportosítom, majd ezeket is addig n-elrendezĂ©s1-e1424787378651-576x1024csoportosítom (tovább felezem) amíg addig a mennyiségig jutok el, amit egyszerre fogok felvinni. Ezeket az adagokat is úgy rendezem, hogy a szálakat kb. 5-6 cm-rel elcsúsztatom egymás mellett, vagyis az egyik szál az fent lesz hosszabb 5 cm-rel, a mellette lévő pedig alul. Így még 10 cm-rel meg lehet növelni az ínhosszúságot, valamint a végek jobban elvékonyodnak és így jobban ráültethető a következő adag. Miután így elrendeztem az összes felkerülő ín-adagot, összegumizom őket, majd ügyelve arra, hogy ne keveredjenek jól beáztatom meleg vízben.

A vízbe pár csepp mosogatószert is szoktam tenni, az sem baj, ha habzik egy kicsit. Legalább egy órát áztatom benne az inat, teljesen felpuhulnak, illetve ha volt rajtuk még esetlegesen valami zsiradék, az is leázik, lemosódik róluk.

Közben melegszik az enyv, (kb. 25%-os), amivel a magot is jól átkenem még mielőtt az inazáshoz kezdenék. Az íjkarokat reflexelem, azaz egymáshoz húzom őket (finoman, nem kell túlzásba esni). Az enyvnek olyan melegnek kell lennie, hogy a kezünk még 22-inazás1-e1424789612304-1200x2133kényelmesen elviselje. Ha ennél melegebb, akkor nem tudunk vele dolgozni, illetve az ín is összerántja magát és használhatatlanná válik (megfő gyakorlatilag). Miután az enyv felmelegedett, igyekezzünk melegen is tarnmosás-1200x675tani, pl. az enyves edényt meleg-vizes fazékba állítjuk. Így szinte az inazás végéig melegen marad, nem kell arra pazarolnunk az ín gélesedési idejét, hogy újra kelljen melegíteni a ragasztót.

A törökök szoktat így inazni, ahogy a mellékelt fotó is mutatja. Bő folyó, meleg vízben kiáztatom a felrakandó ínköteget, hagyom, hogy a víz rendezze sorba a szálakat. Ezután jól kinyomom a vizet belőle, majd mehet a ragasztóba. A koreaiak nem mártják közvetlenül a ragasztóba az ínköteget, hanem24-20141124_170435-e1424790996304-1200x2133 egy ecset-szerűséggel viszik fel rá a megfelelő mennyiségű ragasztót, szerintem ezzel a módszerrel jobban át lehet áztatnia az ínköteget, ugyanis valójában az a lényeg, hogy az ínköteget a ragasztó teljesen átjárja, ne maradjanak olyan részek benne, ahol csak vizes az ín és nem enyves. Miután a ragasztót az ínköteg felvette3.inazás-nedvesĂ­tĂ©s-1200x675, a fölösleget kinyomom belőle (nem túl erősen), majd mehet is fel az íjra. Az íjra ne egyszerre tegyük fel, hanem először csak az egyik végét, majd az íjra fokozatosan engedve, a másik kezünkkel azonnal le is nyomva és a levegőt a lehető legjobban kiszorítva belőle haladjunk az ínköteg másik végével. A kezünk legyen nedves, hogy ne ragadjon rá az enyv, hanem tudjuk simítani az ínat. A legfontosabb, hogy levegő ne maradjon az ínkötegben, mert ez gyengíti az inazást, azokon a részeken sokkal valószínűbb a szétválás, ügyeljünk rá! Szépen haladjunk, amíg az adott karral nem végzünk, majd ugyanezzel a módszerrel következhet a másik kar is. Közben az esetlegesen rosszul álló ínszálakat nedves fésűvel elrendezhetutolsĂł-inazás-1200x675jük, utána jól simítsuk le az ínköteget. Ha kész mindkét kar, az egészet át szoktam kenni meleg enyvvel, majd azonnal megy le az íj a hideg-hűvös pincébe, meghosszabbítandó a gélesedési-száradási időt. Am3.inazás2-1200x675i ez után jön, az már nem a török módszer. Miután annyira megszáradt, hogy az enyv már nem ragad, de még viszonylag puha egy kb. 250 cm hosszú, gumis vászonszalaggal (gatyagumi, de a szokásosnál szélesebb, kb. 4 cm-es) az egész íjat körbetekerem, ügyelve az azonos feszítő erőre, majd ellentétes feszítéssel mégegyszer körbetekerem (összesen két réteg gumi). Az így bepólyált íjat félrerakom hűvös helyre száradni. Másnap letekerem róla, ellenőrzöm az inazást, majd ismét visszatekerem rá és hagyom így megszáradni az inazást. A gumi tökéletesen összetömöríti az inazást, nincs rés, repedés rajta.

A száradással általában egy hetet szoktam várni, majd megy rá a második (végső) réteg inazás. Itt figyelni kell rá, hogy a teljes hajlós karon végigérjen az ínköteg, ne legyen toldás, ne hogy a későbbi használ26-utsĂł-inazás-után-1200x834at során itt váljon szét az inazás. Ezt is az előzőekben leírtak szerint gumizom és félreteszem száradni. A gumiszalagot rajta lehet hagyni teljesen a száradás végéig, régebben féltem tőle, hogy az inazás esetleg berohad alatta, ha sokáig rajta hagyom, de soha nem tapasztaltam ilyet. Nagyon tömör és jó minőségű inazást lehet így felvinni az íjra, bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki.

Íme a végeredmény:

Visits: 1089

Kartal – 65-70#

150 cm tip to tip

Water buffalo horn, maple core, horse sinew, sinew bandage, fish skin cover, shellac finish, . The ears have buffalo horn, the grip has hungarian grey cattle horn cover.  Very accurate. Max draw-length: 31″

The bow is sold.

Visits: 135

Inazás / Sinewing 1.

A kompozit íj működése szempontjából a legfoinazás-1200x675ntosabb alkotórészhez értünk, ez pedig az ín. E nélkül nem létezne kompozit íj, legalábbis nem olyan tulajdonságokkal rendelkezne, mint ezzel a meglehetősen érdekes anyaggal. Ez feszíti elő az íjat, ettől válik az íj “élő”-vé, ez adja és őrzi meg az erejét, gyakorlatilag ettől az ami, ezért létfontosságú a megfelelő mennyiségben, és jó technikával felhordott inazás kialakítása.

Többféle állattól származó inat használtam már íj építéséhez, nagy általánosságban azt tudom elmondani, hogyha a kellő hosszúságot kiadja akkor szinte mindegyik jó. Próbáltam már marha ínt, kicsit zsírosabb, mint pl. a szarvas vagy ló ín, viszont a  szétszedése ennek a legkönnyebb a három közül. Érdekes, hogy – annak ellenére, hogy “ő” a legtermetesebb jószág – a legrövidebb inat ez az állat produkálja.

A szarvas ín tökéletes anyag, a termetes bikák elég hosszút is produkálnak, viszont – mivel a vadászati idény behatárolt – meglehetősen bonyolult lehet a beszerzése. A vadászok sem szívesen cipelik le a levágott lábakat, jóval egyszerűbb azokat a rókák étvágyára bízni…

Marad a ló ín. Szerencsére a helyi vágóhíd rendszeresen vág lovakat, tehát a beszerzése nem probléma, nincs idé20141003_132858-1200x675nyhez kötve. A hossza ennek a legnagyobb az előzőekhez képest, az inak kiadósak, a szétszedése kb. annyira macera, mint a szarvasé. A lehető legjobban meg kell tisztítani a zsírtól és hártyáktól – elég vacakolós munka, minden csúszik-mászik – majd fellógatom száradni. Levegős, száraz helyen egy hét alatt kiszárad annyira, hogy el lehet kezdeni a szétszedés fáradságos munkáját. Több évig is eláll, nak-1-1024x576természetesen a rágcsálóktól óvni kell.

     Az ín nak-2-1200x675 szétbontását a puhítással kezdjük. Ehhez egy – lehetőleg lekerekített szélű – kalapácsot és üllőt használjunk. Youtube-n és egyéb külföldi íjkészítő oldalakon lehet látni, ahogy fakalapáccsal, kerek kaviccsal, kővel puhítják az inat, mondván, hogy ez a megfelelő technika. Baromság. Amire figyelni kell az az, hogy ne lapítsuk az inat, hanem folyamatosan forgassuk a puhítás (kalapálás) során. Az is fontos, hogy a kalapács széle kerek legyen, nehogy szétvágja az ínszálakat. Amikor már eléggé felpuhult és hajlékony lett, hozzákezdhetünk a szétszedéshez. Ezt az adott ín közepén kezdjük, onnan haladjunk a végek felé. A cél az, hogy az ín a ragasztót jól felvegye, és nem az, hogy hajszál-vékonyságúra szedjük az inat. Egy-másfél milliméter vastagságú ínszálak már jól felveszik a ragasztót, nem szükséges jobban szétszedni. A munka során a kinyert ínszálakat hosszúság szerint szortírozzuk, a nagyon gubancos részeket kivéve őrizzük meg a rövid szálakat is – az inazás során rövid és hosszú szálakra egyaránt szükség lesz. A sok gubancos-cafrangos índarabból jó minőségű ragasztót készíthetünk, ha van türelmünk a kb.3-5 órás, lassú tűzön, max 70-75 C fokon történő főzéshez, és az azt követő szárításhoz, daraboláshoz. Ha sok ilyen maradékom van én szoktam főzni ragasztót, mert inazáshoz igazán jó minőséget ad. Viszonylag lassan gélesedik, a kötőereje pedig megfelelő.

Visits: 225

Magyar 50#

140 cm ttt 50#-28″. Max draw length 29″. Maple core, buffalo horn, horse sinew. Catfish skin cover, shellac finish. Grip and siyah are covered by buffalo bone. The bow has been sold.

 

Visits: 201

Magyarok….

A kisebbik magyar kmagyar 48-50#ész, 48-50#, kellemesen feszíthető, nagyon pontos. Holnap lövök vele pár százat, ha az idő is engedi…

A nagyobb magyarnál felragasztottam a szarulapokat a szarvakra…

magyar 70#

 

 

 

…aztán ellenőrzésképpen ezt is felajztam.

magyar 70# ajzottJöhet erre is a bőr.

Visits: 140

Bőrözés / Leather covering

A kisebbik magyar tillere kész, a borításra harcsabőrt használok. A szarvakat csonttal borítottam.

Nagyon pontosnak tűnik az első tesztlövések alapján.

Szárad a bőr…..

bőrözés

Visits: 216